A Pink Floyd 1965-ben, Cambridge-ben alakult angol rock-együttes. Leginkább progresszív szerzeményeikről, effekt-kísérleteikről, művészi kidolgozású albumaikról, gondolatgazdag szövegeikről és lenyűgöző koncertjeikről váltak ismertté. A Pink Floyd az egyik legsikeresebb zenekar a rocktörténelemben, több, mint 200 millió albumot adtak el világszerte, ebből 73,5 milliót csak az USA-ban.Eleinte, az 1960-as évek végén, mérsékelt sikert értek el mint „tudattágító” együttes, a néhai Syd Barrett vezetésével. Barrett elviselhetetlen magatartása miatt távozni kényszerült a zenekarból, helyét David Gilmour vette át. A zenekar számos koncept albumot vett fel, melyek igazi ékköve az 1973-ban megjelent The Dark Side of the Moon, az egyik legsikeresebb (legnagyobb példányszámban elkelt), s legnépszerűbb album a rocktörténelemben. 1985-ben Roger Waters megszűntnek nyilvánította a zenekart, bár a többi zenész tovább használta a nevet, új albumokat vett fel és turnéra is indultak. Végül megegyeztek: Waters engedélyezte a név használatát és legtöbb dalukat elő is adhatják.
A Pink Floyd egy 1964-ben alakult zenekarból formálódott ki, mely gyakran változtatta a nevét: Sigma 6, The Meggadeaths, The Screaming Abdabs és The Abdabs. A zenekar megszűnte után néhány tag - Bob Klose gitáros, Roger Waters basszusgitáros, Nick Mason dobos és a későbbi billentyűs Rick Wright, aki ekkoriban fúvósokon játszott - új zenekart alapított Tea Set néven. Röviddel megalakulásuk után csatlakozott hozzájuk Syd Barrett, aki a zenekar énekes-gitárosa lett. Amikor egy rendezvényen egy másik zenekar is fel akart lépni ezen a néven, Barrett The Pink Floyd Soundnak nevezte el a zenekart (két blues-zenész, Pink Anderson és Floyd Council után). Egy ideig mindkét nevet használták, de végül az új győzött. A Soundot elég hamar elhagyták, de a The még 1969-ig, a More című film zenéjének megjelenéséig használatban maradt. A korai időkben olyan R&B dalokat játszottak, mint a "Louie, Louie", de hírnevet pszichedelikus interpretációikkal, hosszú improvizációikkal és űrbéli szólóikkal szereztek.
Ahogy a zenekar egyre sikeresebb lett, a turné okozta stressz és a mérhetetlen LSD-fogyasztás megtette hatását Barretten. Sokak szerint azonban a skizofréniának is szerepe lehetett benne, melynek elhatalmasodását az LSD csak segítette. [2] 1968 januárjában csatlakozott a zenekarhoz David Gilmour gitáros, hogy helyettesítse Barrettet, akinek pár hónapja eléggé leromlott a mentális állapota. Ahogy Barrett viselkedése egyre kiszámíthatatlanabbá, és LSD fogyasztása majdhogynem állandóvá vált, személyisége egyre instabilabb lett. Gyakran csak maga elé bámult, míg a többiek játszottak, vagy pedig órákon át egyetlen hangot játszott folyamatosan, néha pedig egészen elhangolta gitárját. A zenekar egyre rosszabb műsorokat adott, amíg Barrettet ki nem tették. Azt akarták, hogy továbbra is ő írja a dalokat, de ne lépjen fel velük. Barrett viszont képtelen volt új dalokat írni; egyik új szerzeményét, a "Have You Got It"-et mindig máshogy játszotta el. A zenekar végül feladta a próbálkozást. 1968 áprilisában Barrett hivatalosan is kivált. Jenner és King vele maradt, ezzel a Blackhill Enterprises feloszlott. A zenekar új menedzsere Steve O'Rourke lett, egészen 2003-ban bekövetkezett haláláig.Barrettnek 1970-ben két szólóalbuma jelent meg, melyek felvételében a Pink Floyd tagjai is segítettek. Ezután abbahagyta a zenélést, visszament Cambridgebe, ahol édesanyja házában élt. 2006. július 7-én cukorbetegségével kapcsolatos komplikációk miatt hunyt el.
Míg az első albumot szinte teljes egészében Barrett írta, addig második albumukon csak egy dalt jegyzett, a "Jugband Blues"-t . 1968 júniusában A Saucerful of Secrets címmel megjelent második nagylemezük. Nagy-Britanniában a 9. helyig jutott; ez az egyetlen Pink Floyd-album, mely nem került fel az amerikai listákra. Furcsamód - főleg Barrett távozása miatt - még mindig erős volt a pszichedelikus hatás, de már a kísérleti zene is teret nyert, mely az Ummagummán vált uralkodóvá. Legfontosabb része a 12 perces címadó dal. Megjelenése idején a kritikusoknak nem tetszett, de ma már sokkal kedvezőbben ítélik meg. A következő albumok már a hosszabb kompozíciókon alapultak, minden albumon egyre összetettebb szövegekkel.
Barbet Schroeder filmrendező felkérte a zenekart, hogy írjon zenét More című filmjéhez, melyet 1969 májusában mutattak be. A filmzenét tartalmazó nagylemez saját nevük alatt jelent meg 1969 júliusában, Music From the Film More címmel. Ehhez és a későbbi filmzenékhez gyakran olyan dalokat vettek fel, melyeket nem akartak „saját” albumon kiadni. A More legtöbb dala a legtöbb dala akusztikus folk-dal. Ezek közül kettő, a "Green is the Colour" és a "Cymbaline" a koncertek állandó darabja lett, és a The Man and the Journey című színpadi műsorban is helyet kapott. A "Cymbaline" volt az első dal, melyben Roger Waters a zeneipar visszásságairól írt. Az album többi része csak kísérőzene (több dal szintén szerepelt a The Man and the Journeyben), néhány rockosabb dallal, mint amilyen a "The Nile Song".
1971–1975
Ebben az időszakban a Pink Floyd végleg szakított a pszichedeliával (és Barrettel), és egy különleges zenekarrá vált, amit nehéz egyetlen skatulyába besorolni. A három dalszerző, Waters, Gilmour és Wright stílusának elegyedése egy különleges, egyedi hangzást eredményezett. Ebben a korszakban készült az a két album, melyet sokan a zenekar legjobbjainak tartanak: a The Dark Side of the Moon és a Wish You Were Here. A zenekar hangzása letisztult, a zenészek teljesen együttműködtek: Waters egyedülálló basszusszólamai és filozofikus szövegei, Gilmour bluesos gitárjátéka és Wright könnyed stílusa egyaránt teret nyert. A korszak vezető énekese Gilmour volt, a zenekar dalaihoz pedig a kórusok és Dick Parry szaxofonos is sokat tett hozzá. A korai, néha atonális, nyers hangzás helyett a zene egyenletesebb, érettebb és megnyugtatóbb lett. A hosszú, epikus kompozíciók csúcspontja az "Echoes". A korszak nem csak a komoly együttműködés kezdetét, hanem a végét is jelentette; 1975 után Waters a zene és a szövegek terén egyre diktatórikusabb lett. Wright ekkor énekelt és vett részt a dalszerzésben utoljára (az 1994-es The Division Bellig), Gilmour pedig egyre kevesebb lehetőséget kapott a szerzői közreműködésre, egészen Waters 1985-ös kiválásáig. Az utolsó szálat, ami Barretthez kötötte őket, a Wish You Were Here „vágta el”. A "Shine on You Crazy Diamond" búcsúztató és egyben tisztelgés barátjuk előtt...
írhatnék (illetve bemásolhatnék) a Pink Floyd-ról oldalakat, sőt könyveket, de nem teszem. akit érdeket az egész, olvassa ezt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pink_Floyd minden lényeges dolgot leír, nem is koptatom tovább a karaktereket... syd |